course (kurzus)

ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet

Kivételes jog- és politikai rend a klímaválság korszakában

(Műhelyszeminárium)

című alternatív tárgy tematikája

Oktató:

Antal Attila, jogász és politikai szakértő; ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet – egyetemi docens

A kurzus célja:

A kurzus műhelyszeminárium jelleggel foglalkozik a jogi- és politikai kivételesség korszakával, mindennek megnyilvánulásaival. A globális ökológiai- és klímaválsággal elértünk a kivételes állapot korszakába, ennek visszavonhatatlan bizonyítéka a COVID-19 és nyomában járó egészségügyi, politikai, gazdasági és társadalmi válságkomplexum. Mivel a pandémiával minden eddiginél láthatóbb formában a mindennapi életünk része lett a kivételes jogrend, ezért erre a helyzetre komplex társadalomtudományi magyarázatot kell adni és következtetéseket levonni. A műhelyszeminárium illeszkedik a tárgyat oktató Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Posztdoktori Kiválósági Program keretében folytatott, „A rendkívüli jogrend a globális ökológiai és járványügyi válságok tükrében” című (NKFIH-azonosító: 139007) kutatásába. A kurzus célja a kivételesség jog- és politikaelméleti leírása, megragadása és hozzájárulás az erről folytatott hazai tudományos diskurzushoz.

A kurzus formája:

Jelenléti oktatás egyéb rendelkezés hiányában.

A kurzus teljesítése:

Aktív órai jelenlét

A szakirodalom feldolgozása

Hozzájárulás a kurzus célkitűzéseihez előre megbeszélt, a kurzus tagjaival egyeztetett formában

Prezentáció megtartása 

Tematika

Témakör

Bevezetés, a tematika ismertetése, óramegbeszélés

A populizmus és a kivételesség korszaka

Biopolitika és kivételesség

A kivételes kormányzás paradigmája

Ellenfél, ellenség és kivételes állapot

A kivételesség tradíciója

Ökológiai- és klímaválság, rendkívüli jogrend

Jog és politika 21. századi viszonya

Vita, felkészülés a prezentációra

Prezentációk

Konzultáció

Javasolt szakirodalom

Agamben, Giorgio (1998): Homo Sacer: Sovereign Power and Bare Life. Ford.: D. Heller-Roazen. Stanford, California: Stanford University Press

Agamben, Giorgio (1999): Remnants of Auschwitz: The Witness and the Archive. Ford.: D. Heller-Roazen. New York: Zone Books

Agamben, Giorgio (2005): State of Exception. Ford.: Kevin At[1]tell. Chicago: The University of Chicago Press

Agamben, Giorgio (2016): Az ellenőrző államtól a destituálóm hatalom praxisáig. Ford.: Dobrai Zsolt Levente. A Szem, 2016. március 27., http://aszem.info/2016/03/giorgio-agamben-az-ellenorzo-allamtol-a-destitualo-hatalom-praxisaig/

Antal Attila (2013): Politikai és jogi alkotmányosság Magyarországon. Politikatudományi Szemle, 2013/3. 48–70. http://www.poltudszemle.hu/szamok/2013_3szam/antal.pdf

Antal Attila (2015): A (re)politizálás hamis ígérete. Fundamentum, 2015/2-3. 73–77. https://epa.oszk.hu/02300/02334/00068/pdf/EPA02334_fundamentum_2015_02-03_073-077.pdf

Antal Attila (2016): Politikai ellenség és identitás. In: Földes–Antal, 2016: 131–152.

Antal, Attila (2017a): The Political Theories, Preconditions and Dangers of the Governing Populism in Hungary. Czech Journal of Political Science, 1/2017. 5–20.

Antal Attila (2017b): A populista demokrácia természete. Utópia és realizmus határán. Napvilág Kiadó.

Antal Attila (2017c): A populizmus vizsgálata demokráciaelméleti perspektívákban. Politikatudományi Szemle, 2017/2. 129-148. http://epa.oszk.hu/02500/02565/00090/pdf/EPA02565_poltud_szemle_2017-2_129-148.pdf

Antal Attila (2019): The Rise of Hungarian Populism: State Autocracy and the Orbán Regime. Emerald Publishing.

Antal Attila (2019): Kivételes állapotban. A modern politikai rendszerek biopolitikája. Budapest: Napvilág Kiadó.

Antal Attila (2021): Chicago a Dimitrov téren. Neoliberalizmus és Kádár-rendszer. Budapest: Napvilág Kiadó.

Antal Attila (2021): Kritikai politikaelmélet. ELTE Eötvös Kiadó. https://www.eltereader.hu/kiadvanyok/https-www-eltereader-hu-media-2021-12-antal-attila-kritikai-politikaelmelet-final-jav-pdf/

Antal Attila (2022): Hungary in State of Exception Authoritarian Neoliberalism from the Austro-Hungarian Monarchy to the COVID-19 Crisis. Lexington Books. https://rowman.com/ISBN/9781793652270/Hungary-in-State-of-Exception-Authoritarian-Neoliberalism-from-the-Austro-Hungarian-Monarchy-to-the-COVID-19-Crisis

Antal Attila (2024): A jog és a rendkívüli eszközökkel való kormányzás. Jog és politika a válságok korában. ELTE Eötvös Kiadó. https://www.eltereader.hu/kiadvanyok/https-www-eltereader-hu-media-2024-08-antal_attila_a_jog_es_a_rendkivuli_eszkozokkel_valo_kormanyzas_web-pdf/

Canovan, Margaret (1999): Trust the People! Populism and the Two Faces of Democracy. Political Studies, 47 (1), 2–16.

Hardt, Michael – Negri, Antonio (2001): Empire. Harvard University Press

Hardt, Michael – Negri, Antonio (2005): Multitude: War and Democracy in the Age of Empire. Penguin Books.

Head, Michael (2017): Emergency Powers in Theory and Practice: The Long Shadow of Carl Schmitt. Farnham – Burlington: Routledge.

Laclau, Ernesto (2011): A populista ész. Noran Libro Kft.

Mouffe, Chantal (2005): On the Political. London – New York: Routledge.

Mudde, Cas (2004): The Populist Zeitgeist. Government and Opposition, 39. 541–563.

Schmitt, Carl (1992): Politikai teológia. Ford.: Paczolay Péter. Budapest: ELTE ÁJK

Schmitt, Carl (2002): A politikai fogalma. Ford. Cs. Kiss Lajos. Budapest: Osiris–Pallas Stúdió–Attraktor.